2016. ápr 03.

Vedd rá a Nagyit a Netezésre!

írta: NémethZs
Vedd rá a Nagyit a Netezésre!

Idősebbek is elkezdhetik - 1. rész

keyboard-824317_960_720.jpg

"Jogosítvánnyal a forgalomba"

Korábban már beharangoztuk, hogy lesz egy sorozatunk, amivel az lesz a célunk, hogy az idősebb generációt próbáljuk előbb az Internet használat, ezen keresztül pedig akár az online pénzügyi megoldások irányába terelni. 

Mint azt említettük, ez segítség nélkül nem megy, és a segítség az idősebbek környezetének, a banki dolgozóknak, a médiának, és így a hozzánk hasonló témával foglalkozó, ebben élő szakemberek fő felelőssége.

Ez egyfajta "visszafelé pedagógia", ahol a fiatal tanítja az időset, és magyaráz el mindent lépésről, lépésre. Ez a kulcsszó:

"Alapoktól a használatig, lépésről lépésre!"

Miért is fontos ez? Az a korosztály, akik jelenleg kívül esnek a XXI. század vívmányain, nem tanultak még informatikát az iskolában, és ami nekünk evidens, az számukra kínai lehet. Ezt pedig hajlamosak vagyunk elfeledni. Így lehet, hogy van jó sok Nagyi, aki nem használt online eszközöket (PC, Mobil, Tablet, bármi), vagy, ha igen, akkor is csak komoly gátlásokkal. És ez körülbelül olyan, mint, amikor jogosítvány nélkül ülünk a volánhoz: sejtünk dolgokat, de hibázunk előbb-utóbb. 

Tehát érdemes a legelején kezdeni, az "online jogosítvány" megszerzését: keltsük fel a Nagyi érdeklődését az Internet világa iránt. Mi azt gondoljuk, hogy felső korhatár nincs, lássunk hozzá:

Figyelem felkeltése

Amikor szóba hozzuk a Nagyi  előtt az Internet használatot, akkor kapásból kismillió kifogást kapunk, nagyjából a következőket:

  • Öreg vagyok ehhez;
  • Nem értek én ahhoz;
  • Engem nem érdekel;
  • Nem merek hozzányúlni;
  • Csak elrontanám;
  • Nem is értem én ezt...
  • stb.

A sort tehát lehetne folytatni, napestig. Ilyenkor, ha a Nagyi hajlandó a beszélgetésben tovább menni (nyilván van olyan Nagyi, aki elzárkózik és kész, vele nem lehet mit kezdeni, innentől csak a többiekkel foglalkozunk) a beszélgetésben sorra lehet venni a kifogásokra a válaszokat, és megértetni a Nagyival, hogy bizony, ezek kifogások, és nem körülmények, azaz kezelhetők, csak akarni kell, és ez még jó móka is lehet!

A félelmek első körös eloszlatása a figyelem felkeltéssel kell kezdődjön. A beszélgetést abba az irányba kell terelni, ami a "Nagyi"  érdeklődési körébe tartozik. Biztos van hobbija, vagy legalábbis olyan téma, ami érdekli. Vegyük a legegyszerűbb példát: a Nagyi szeret főzi (melyik nem?), akkor máris megvan az a téma, amivel kapcsolatban tartalmakat lehet mutatni a Neten. A kulcsszó itt: mutatni! Ez úgy történjen, hogy egy talblettel, vagy notebookkal a kezünkben mutatunk cikkeket, videókat (jelen példánál maradva: recept, főzős műsor, miegymás). Miért jó stratégia ez? Azért, mert a Nagyi eddig nyomtatott újságot olvasott és TV-t nézett, és folyton várnia kellett, hogy a kedvenc témájában az új műsor vagy cikk megjelenjen. Az interneten meg, millió számra található az a tartalom, ami érdekli, csak győzze feldolgozni. - Máris van egy jó pontunk!

Keresés = első lépés a Neten 

Amikor már eljutottunk odáig, hogy Nagyi érti, hogy bizony egy olyan világ tárulhat ki, ami eddig messzinek tűnt, akkor jön a következő lépcső, ami már a netes szörfölés (vagyis az ő világában a használat) alap köve: az internetes keresés. A legegyszerűbb keresési módokat (kulcsszóra, kifejezésre keresés) megmutatva garantált a siker. Sokszor jó látni, ahogy ráérez a Nagyi, hogy az őt érdeklő témában cikkek, videók, képek tömkelegét találja meg neten, és ez igen izgalmas számára. Ekkor biztosak lehetünk benne, hogy máris elkezdődött egy új korszak a Nagyink életében, mert innen már nem nagyon van visszaút, lényegében már meg is fertőztük.

Közösségi élet = Fórum, levelezés

A következő, ami szintén "megfogja" a Nagyik többségét, az a beszélgetés, a csevegés lehetősége. Lássuk be: a legtöbb Nagyi, imád beszélni, mesélni. Élettapasztalata van és véleménye. Semmiképpen nem kell lebeszélni arról, hogy sétáljon és beszéljen a távoli ismerősökkel, de levél helyett az e-mail, a közösségi oldalak felfedezése egy újabb lépcső lehet, mivel a távoli ismerősökkel könnyebben veszi fel a kapcsolatot.

És... a "csodafegyver": a fórumok. Mégpedig a politikai fórumok. A Nagyik többsége figyeli a politikát, véleménye van, és az internet felé terelés egyik legjobb eszköze, hogy "Te is hozzászólhatsz, Nagyi!". A legtöbb betelefonálós műsorban idősek fejtik ki a véleményüket. Rendszerint sokadik próbálkozásra és sok pénzért. Mi lehet kecsegtetőbb, mint azonnal és ingyen hozzászólni a mindennapi politikához? A különböző napilapok online verziói, de az Index.hu egyes fórumai is vonzzák az idősebbeket, akik számára nagy dolog, hogy hallathatják a hangukat.

Kevesebb = több

Ha már az érdeklődést felkeltettük a Nagyiban, akkor ne kövessünk el egy hibát, ami legtöbbször az, hogy mi lelkesebbek vagyunk, mint ő, és hirtelen túl sok és szerteágazó dolgot kezdünk mesélni, amivel hamar el is tudjuk bizonytalanítani.

Ha túl sok az információ, könnyen lerombolhatjuk, amit eddig építettünk, és ekkor újra a kételyek lesznek erősebbek. Ezért csak a legszükségesebbeket mutassuk/magyarázzuk meg, nem kell az IT és az informatika szakzsargonjaiba belemenni. Sőt, bármit magyarázunk, azt hasonlatokkal próbáljuk elültetni. Nagyjából úgy, hogy amikor a "link" vagy "url" fogalmát magyarázzuk, akkor azt hasonlíthatjuk egy "fejezetre ugráshoz", lapozáshoz, stb. Legyen érdekes, és nem túl high-tech! Ne feledjük: a Nagyinak nem mondanak semmit a bájtok...

Egyszerű, működő eszközön

És el is jutottunk oda, hogy amikor a kezébe adjuk a "Netet" a Nagyinak, akkor azt a lehető legegyszerűbb módon tegyük, és talán nem meglepő, de ne elavult eszközön. Ma könnyű helyzetben vagyunk: az okostelefonoktól a notebook-ig bármi elérhető, amivel netezni lehet.

A legjobb ilyen célra manapság egy középkategóriás tablet. Ez kellően nagy méretű, jól olvasható, ami a Nagyinak sokszor szempont. És egy tableten könnyen meg lehet mutatni, ami eleinte kell: "itt nyitod meg böngészőt", "ide írod, amit keresel", "itt levelezhetsz", stb. Ez ezerszer egyszerűbb, mint egy PC vagy notebook esetén, ahol az operációs rendszert kell valamennyire kezelni, várni még bekapcsol, esetleg odaülni. Vagyis a "lazaság" a fontos. Ne kelljen "rákészülni" az internetezésre. Ne tűnjön túl soknak a változás. Az is szempont, ha változás annyi, hogy az újság helyett a "kütyü" van a kezében. Lehet, hogy a Nagyinak ez is sok elsőre...

Miért fontos, hogy legalább középkategóriás és "működő" eszközt adjunk a Nagyinak? Sokszor követjük el azt a hibát, hogy a régi megunt gépet adjuk oda a Nagyinak. És az két kattintás után nem működik. Ez megint visszaveti a kedvet, mert nem fogja tudni, hogy ő rontotta-e el, nem fogja tudni, hogy hogyan leheljen bele újra életet, és a netezést elkönyveli majd valami "szüttyögésnek", ami időt rabol inkább, mintsem szórakoztat. Ezért próbáljunk olyan eszközt adni a Nagyinak, ami nagyjából stabil. Nyilván nincs szükség a legdrágább szupergyors tabletre, de de a felhasználói élményt hozni kell, és eleinte kiemelten fontos, hogy abból mi marad meg...

Rajta hát, keressük meg a Nagyit, és tegyünk egy próbát!

Folytatása következik! Kövess minket a Facebook-on!

Szólj hozzá

időssebbek is elkezdhetik