2016. ápr 19.

Nagyi és az Internetbank

írta: NémethZs
Nagyi és az Internetbank

Idősebbek is elkezdhetik - 2. rész

 help-button-66608_960_720.jpg

Amikor a Nagyi már elkezdett Netezni, és érdeklődni az online világ iránt, és már mondjuk tud keresni a Világhálón, és még mindig kíváncsi és lelkes, akkor eljön az idő, hogy szolgáltatásokat vegyen igénybe online. A legkézenfekvőbb a banki szolgáltatás, amire elsők között szüksége lehet.

Sokan mondhatnák, hogy erős állítás az előbbi, de nem az. Lássuk be: vásárlás napi program, és biztos, hogy a Nagyi a sétáról nem fog lemondani, és ami kell neki, azt be tudja szerezni itthon, tehát nem az eBay lesz, ahova rohanni fog, vagyis: vásárlás kilőve. Társkeresésbe sem igen fog kezdeni, bár ki tudja... De! Ami minden netező Nagyinak van: pénzügye. Még akkor is, ha csak a nyugdíját várja, de sokan (nagyon sokan) a hosszú évek során megtakarított, unokának, dédunokának tartogatott pénzt viszik ide-oda befektetni.

Így már talán kijelenthető, hogy a Nagyit az online banki szolgáltatások felé kell terelni, amint kis affinitás e téren látszik nála, azaz már Netezik. Mondhatnánk, hogy a bankba séta ugyanolyan program, mint a bevásárlás, de nem egészen az... 

Hogy is van ez?

Ez a kérdés ott él mindenki fejében, ha a pénzéről van szó, de Nagyinak, aki kevésbé érti ezt a világot, ez még kardinálisabb kérdés. Így biztos, hogy a nyugdíjasoknak, azaz a Nagyiknak több információra van szüksége. Érteni akarnak mindent, és az, hogy az összes kérdését a bankban, a tanácsadó megválaszolja, főleg azonnal, nagyjából felejtős. Ezért kézenfekvő megoldás, hogy a Nagyi lesz az, akinek ideje és kedve lesz a különböző banki, és banki szolgáltatásokat elemző honlapokat töviről hegyire átolvasni, jegyzetelni, majd utána kérdezni.

A másik ok, ami miatt az online banki szolgáltatások érdekesek lehetnek a Nagyinak, mert alig várja, hogy lássa az egyenleget, a jóváírt kamatot, osztalékot, hozamot, stb. Ráadásul nem sokáig kell bizonygatni neki, hogy jobb látni egy képernyőn, mint egy call center ügyintézőtől hallani az egyenleget,még kényelmesebb és gyorsabban is elérhető ez az információ a híres internetbankban.

Be a bankba

Amint megvan, hogy milyen szolgáltatás érdekli a Nagyit, akkor irány a bank. Fontos, hogy ne egyedül menjen, de NE helyette intézkedjünk. A jó segítő(kísérő) okos kérdéseket tesz fel, mind a Nagyinak, mind az ügyintézőnek. Például: "Biztos, hogy kell Neked havi 5 készpénzfelvétel?", "Biztos, hogy kell két számla?", "Biztos, hogy akkora összeget akarsz mozgatni?" Ezek kézenfekvőnek tűnhetnek, de pszichológiailag fontosak a Nagyinak. A döntés az övé, de az okos döntésben egy gyakorlott ember tud segíteni, és megerősíteni, ami pozitív élmény lesz a Nagyinak.

A szolgáltatás kiválasztásakor akár a Nagyi, akár mi, a kísérők, kérjük meg az ügyintézőt, hogy részletesen mondja el, hogy mi és hogyan működik! Ebben az ügyintéző nem lesz mindig partner. Függ attól, hogy hányan várnak rá, hányan idegesítették már aznap fel, stb., meg egyáltalán, a személyiségétől. Nagyon kevés - tisztelet a kivételnek - az olyan ügyintéző, aki tényleg magyaráz, és nem "csak kiszolgál", majd igazából tojik mindenre...

Ha nem "partner" az ügyintéző, a részletes magyarázatban, akkor is rajtunk a sor, hogy segítsünk egy-egy kérdéssel, vagy kijelentéssel. Például, ha bármilyen jelszót/jelszót kell választani a Nagyinak, akkor: "ezt jegyezd meg, mert ez kell, hogy meg tudd kérdezni az egyenleged.", stb. Ne feledjük: ami nekünk magától értetődő az neki koránt sem biztos, hogy az.

Nem utolsó sorban, ha van lehetőség (sok bankban van), együtt, ott helyben próbáljuk ki az internetbanki szolgáltatást. Semmi sem kiábrándítóbb, mintha nem működik otthon, mert valamit az ügyintéző rossz állított be.

Zsargon, szakszavak

Azonosító, token, számlakör, limit, értéknap, költség, elszámolás, SMS OTP, stb. 

Azt már említettük, hogy a nyelvezet, a magyar kifejezések használata nagyon fontos a Nagyi számára. A fent idézett pár gyöngyszem csak csepp abban a "zsargontengerben", amit biztos hallani fog a Nagyi, és jóeséllyel összezavarják, vagy akár még kedve is elmegy az egésztől. Így külön szótár kell, nagyjából így kell magyarázni:

  • Token: "ez a kis eszköz fog neked egyszer használatos jelszót adni".
  • Limit: "ennyi összeg az, amit egyszerre beírhatsz egy átutalásnál".
  • Értéknap: "ettől a naptól indul a lekötés vagy ezen a napon könyvelik át a másik számlára a pénzt, ahova utaltad".
  • SMS OTP "Az angol egyszer használatos jelszó rövidítése, amit a bank a telefondora küld SMS-ben, amivel be tudsz majd lépni".
  • Aláírás: "Az átutalást úgy lehet véglegesíteni, hogy az (egyszer használatos) jelszavaddal aláírod.
  • Stb.

Mint látható a felelősség nagy a környezeten, mivel miden tanulási folyamat egyik fontos köve, és akár megakasztója lehet: a meg nem értett szó. Nekünk, akik segítünk, és értünk hozzá, kell éreznünk, hogy mi az, ami már nem a köznyelv kategóriájába esik, és magyarázni kell, és mit nem.

Kételyek eloszlatása

A kételyek ott lesznek mindig, főleg a biztonságról. Vagy legalábbis jó darabig. Alapvető dolgokat kell elmondani itt is. Alaptételekre kell felhívni a figyelmet, ami sokaknak evidens, de Nagyinak nem. A Nagyi még lehet, hogy örömébe is elmondja az azonosítóját valakinek (mert örül, hogy van neki olyan - láttunk már ilyet), noha nem szabad. El kell tehát mondani, tételesen, hogy miért van biztonságban, és miért nem lesz baj:

  • Az azonosítót, jelszót nem írjuk le, nem mondjuk el! (Még az egyszer használatos jelszót sem.)
  • Nem kell félni, az egyszeri jelszó biztonságos! (Nem kell belemenni az különböző kódgeneráló eszközök működésébe, mert az már sok információ. Csak a lényeg a fontos.)
  • Ha megszakad az internet kapcsolat, miközben lekérdezel vagy tranzakciót viszel be, nem kell félni: a banki rendszerek hibatűrőek (reméljük), és nem fog eltűnni/elveszni a pénzed!
A sort pedig lehetne folytatni a biztonságos hálózat és Net kérdésével. De nagyon fontos, hogy mindig tanítsunk valami újat, de sose bonyolítsuk, érezzük, hogy hol van a "túl sok információ" határa.

Hogyan?!

Ha már van azonosító, meg jelszó, meg szerződés, meg minden, ami egy online banking szolgáltatás használatához kell, és a Nagyi ezt már ki is próbálta a bankban, és ott működött, és még jól el is magyaráztuk az alapokat, akkor jön a gyakorlat:

Használni kell. Aki nem jártas benne, annak elsőre még a legegyszerűbb felület is bonyolult lehet. Tehát ott kell ülni és először megmutatni, hogy mi és hogyan működik, majd pedig csak "csendben szemlélni", amikor már a Nagyi "egyedül" csinálja.

A türelem itt is nagyon fontos. Fontos, hogy élmény legyen. Igen, még a bankolás is lehet az, mert aki nem szokott még hozzá, hogy online intéz dolgokat, annak az újdonság varázsa még ott lebeg. Ha pedig türelmetlenek vagyunk, akkor negatív élményként rögzül majd az online bankolás a Nagyiban, és pont az ellenkező hatást érjük el.

"+Pánik gomb"

Hozzá kell szokni, hogy az idősek pánikba tudnak esni a nekünk egyszerűen kezelhető számítástechnikai gondoktól is. Egy szimpla internet kapcsolat szakadást is káoszként élhetnek meg az idősebbek, viszont a telefon mindig ott van, és eleinte nekünk is ott kell lenni a másik végén, hogy segítsünk. De akár az is lehet, hogy csak azért hív a Nagyi, hogy elmondja, hogy "sikerült online utalni"...

Szólj hozzá

internetbank internet bank időssebbek is elkezdhetik